Teadélután a sajtó képviselőivel
A sajtó képviselőivel való beszélgetés során olyan komoly kérdések merültek fel, mint például: elég-e, ha a város képviselői csak megjelennek, és a valódi kérdésekre szinte soha nem adnak választ? Rendben van-e, hogy bizonyos városi képviselők soha nem kommunikálnak bizonyos sajtóházakkal? Rendben van-e, hogy megválogatják, kiket hívnak meg azokra az eseményekre, amelyek pozitívak és amelyek esetleg kellemetlenek lehetnek? Ezek és ehhez hasonló témák határozták meg a tegnapi Teadélutánt a szomszédainkkal, szabadkai újságírókkal, médiamunkásokkal, amit a Sétaerdőben kötetlen hangulatban szerveztünk meg. A Teadélután, amelyet rendszeressé szeretnénk tenni a választásokat követően is, első alkalommal az újságírókat látta vendégül. Nela Tonković, listavezető és polgármesterjelölt az újságírókkal való beszélgetés során elsősorban arra volt kíváncsi hogyan telnek egy szabadkai újságíró mindennapjai, különösen kampányidőszakban. Kiemelte, meggyőződése, hogy felelősségteljes média nélkül nincs felelősségteljes tájékoztatás a társadalmunkban. Nela Tonković szerette volna megköszönni nekik, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik az eseményeket, beszámolnak a kampányokról, az eseménnyel pedig egyfajta vitát kívánt indítani olyan témákban, mint például az önkormányzat és a média viszonya és a kommunikáció módja. A sajtó képviselőivel való beszélgetés során olyan komoly kérdések merültek fel, mint például: elég-e, ha a város képviselői csak megjelennek, és a valódi kérdésekre szinte soha nem adnak választ? Rendben van-e, hogy bizonyos városi képviselők soha nem kommunikálnak bizonyos sajtóházakkal? Rendben van-e, hogy megválogatják, kiket hívnak meg azokra az eseményekre, amelyek pozitívak és amelyek esetleg kellemetlenek lehetnek? Nela Tonković kiemelte, hogy erőteljesen hisz abban, hogy ezek nem pozitív gyakorlatok a sajtóhoz való viszonyulásban. Számos korábbi beszélgetés során, amit az újságírókkal, szomszédainkkal folytattunk azt értettük meg, hogy ezek a kérdések megnehezítik a munkájukat és ellehetetlenítik a köztájékoztatást. Ezúttal elsősorban a programokról, problémamegoldási módokról, a koalíció programjáról, társadalmi valóságunkról beszéltünk az újságírókkal. A kérdések ugyan mások voltak, mint amikre számítottunk, de tiszteletben tartottuk a sajtó igényeit és a beszélgetés dinamikáját. Nem akartuk meghatározni a témákat, csak beszélgetni, és közösen válaszokat keresni. A Teadélutánok a polgárokkal folytatott beszélgetéseink folytatásai, fontos témákat érintünk, és az az elképzelésünk, hogy minél több szabadkaival folytassunk párbeszédet, azért, mert a várost a lakói teszik azzá, ami. A sajtóval havi rendszerességgel szeretne találkozni egy kötetlen beszélgetés keretében a Szabadka az erőszak ellen – Szabadkát választom – Nela Tonković koalíció.